2018. február 10., szombat

Blondie a fehércsokis brownie

Hétvégére terveztem valamit sütni a vendégeknek, akik messze földről érkeztek a Busójárásra.
Nézegettem a meglévő recepteket, amikor is a FB feldobta ezt a receptet.
A brownie-t nagyon szeretjük, hát gondoltam, miért is ne próbálnám meg a fehércsokis verziót? Egyszerű, gyors, ezek már pozitív tulajdonságok.:)
 Hozzávalók: 15 dkg fehér csoki, 10 dkg vaj, 15 dkg liszt, 5 dkg cukor,  3 tojás 1 tk sütőpor, 1 tk őrölt gyömbér, 1 tk vanília kivonat, pici só. A tetejére fehér és ét csoki kerül csurgatva.
 Elkészítése: olvasszuk fel a csokit  és a vajat vízgőz felett. A tojásokat keverjük habosra a cukorral és később öntsük hozzá a vanília kivonatot is. A lisztet keverjük el a sütőporral, gyömbérrel és a sóval. A tojáshabba keverjük el az olvasztott vajat és csokit, majd forgassuk hozzá a lisztet is. Egy kisebb tepsi kell ehhez a mennyiséghez. 180 fokos sütőben 20-25 percig süssük. Amikor már langyosra hűlt csorgassuk meg a tetejét a kétféle olvasztott csokival.


Nincsenek megjegyzések: