2017. szeptember 27., szerda

Fördős Zé módra

Tegnap keresgéltem egy receptet a világhálón és pont egy olyan akadt a kezembe, amire szükségem volt. Gorgonzolára és gombára kerestem leírást és EZT a jó kis receptet találtam.
Már csak tésztát kellett gyúrnom hozzá :) Tudom lehet kapni készen is széles metéltet, de jelenlegi életszakaszomban azt nem tudom használni, így gyúrtam egy tésztát gyorsan, vegyesen királylisztből és zablisztből. Felhasználtam hozzá még 4 tojást és egy kevés olíva olajat is.
 Hozzávalók: 50 dkg liszt vegyesen 50-50 % volt az arány, 4 tojás, löttyintésnyi olívaolaj a tésztához. A mártáshoz 20 dkg gorgonzola "Dolce" 50 dkg barna csiperke, 200 ml 30 %-os állati tejszín, kb 5 dkg vaj, só, bors, fokhagyma, petrezselyemzöld és természetesen még olívaolaj a gombák kisütésére.
Elkészítése: A tésztát összegyúrtam, pihentettem fél órát, majd kinyújtottam. Nem lehet olyan szép vékonyra nyújtani, mint ami csak fehérlisztből készült, de így legalább jó rusztikus lett.:):) A tagliatelle tésztát úgy kaptam meg, hogy a kinyújtott tésztalapot feltekertem és úgy vágtam fel, így szép hosszú széles metéltek lettek. Kicsit hagytam a tésztát szikkadni kifőzés előtt, ezalatt elkészítettem a gombát és a mártást. A gombákat negyedbe vágtam és olívaolajon lepirítottam, nem sóztam meg, így nem engedte ki a levét. Majd a gombákat kiszedtem a serpenyőből és beledobtam a vajat és 1 gerezd lereszelt fokhagymát, majd elmorzsoltam a gorgonzolát benne és felöntöttem a tejszínnel. Nem rotyogtattam, csak összeforraltam. A gombákat megsóztam, meghintettem frissen őrölt borssal. A tésztát kifőztem, majd amikor megfőtt átmertem a sajtos szószba. Mivel pillanatok alatt felitta a szószt, ezért öntöttem utána két kis csészével a tészta főzővizéből. Tálalásnál előbb a szószos tészta került a tányérra, majd a pirított gomba, végül megszórtam a frissen vágott petrezselyemzölddel.


2017. szeptember 25., hétfő

Taco

Olyan kis nemzetközi vagyok mostanában :D
Ma is egy mexikói kajára támadt kedvem. A többiek meg beletörődnek :):) Amúgy meg elégedettek velem ez is biztos, mert hétvégén kaptam egy szívecskés táblát, 6 csillagos Mama étterem címmel.:)
Na szóval, akkor ma jöjjön egy taco, persze hús nélkül.
Hozzávalók (12 db tacohoz): Taco kagyló ( ezt készen lehet kapni) 1 doboz Bonduelle mexikói babkonzerv, 1 avokádó, pár levél saláta, 1 v 2 db paradicsom, 1 hagyma, limelé, 15 dkg sajt,  koriander zöld, csili pehely, só, olaj.
Elkészítése : Először készítsük el a sült babot. Vágjuk apróra a hagymát, egy keveset tegyünk félre az avokádó krémhez, a többit kezdjük el egy serpenyőben sütni kevés olajon. Amikor megpirult a hagyma, öntsük hozzá a babkonzervet és süssük azzal is pár percig. Egy krumplinyomóval nyomjuk szét a babokat és jól keverjük ki a szószt. Készítsük el az avokádó krémet is. A félretett hagymát tegyük egy tálba, sózzuk meg, kockázzunk fel paradicsomot és adjuk hozzá, majd a koriander zöldet, a csili pelyhet és a lime levét is. Nyomkodjuk bele az avokádót és keverjük ki krémesre.
A sajtot reszeljük le, majd kezdjük el összeállítani a taco-t. A készen kapható kagylókat meg is lehet melegíteni a sütőben vagy serpenyőben, mikróban. Tegyünk bele először pár levél salátát, majd kanalazzunk rá az avokádó krémből és utána a babszószból is. Szórjuk meg reszelt sajttal és tegyünk rá még pár szelet paradicsomot. Ez utóbbi el is maradhat.

2017. szeptember 20., szerda

Vegán quesadilla

Imádom a quesadillát, a mexicóiak melegszendvicsét. Párszor elkövetem, amikor épp ilyesmire szottyan kedvem, de most ki kellett hagynom belőle a sonkát, amivel én nagyon szeretem. A fő kosztosom viszont húsmentes étrenden van, ezért én - mert szeretem Őt nagyon - alkalmazkodom hozzá és az igényeihez. Így tegnap azon gondolkoztam erősen, hogy miként lehetne ötvözni a quesadillát és a húsmentességet. :) A következőt törpöltem ki.
Hozzávalók ( 4 fő részére): 8 db tortilla lap, 2 nagyobb édesburgonya, egy méretesebb cukkini, 35 dkg cheddar ( vagy más jól olvadó) sajt. Persze kell még só, bors, vagy egyéb fűszer, kevés olívaolaj.
Elkészítése: először készítsük el az édesburgonyás kencét. Süssük meg héjában az édesburgonyát a sütőben ( persze meg is lehet főzni, ha valakinek úgy egyszerűbb). Amikor megsült, hámozzuk meg és egy villával törjük össze egy tálban, öntsünk hozzá egy kevés olíva olajat, sózzuk, borsozzuk. A cukkinit karikázzuk fel, egy sütőpapírral bélelt tepsire fektessük és fűszerezzük ízlés szerint. Én most egy Barcelonából kapott vegyes szárított pikáns fűszerkeverékkel szórtam meg. Permetezzük meg olívaolajjal és toljuk be a 200 fokos sütőbe. Félidőben fordítsunk rajtuk egyet, hogy mindkét oldala megsüljön. Pár perc alatt kész, ha jó vékonyra szeleteltük. Következzen az összeállítás. Egy tortilla lapot fektessünk le, kenjük meg a krém egynegyedével, halmozzunk rá a cukkiniből és szórjuk meg bőségesen a lereszelt sajt szintén egy negyedével. Egy másik tortillával fedjük be, majd forró serpenyőben pirítsuk meg a szendvicsünk mindkét oldalát. Nagyon finom hús nélkül is. :)

2017. szeptember 12., kedd

Ebben még mogyoróvaj is van!

Magát az ételt nem is tudom hova tenni. Talán egy kari-hoz hasonlíthatnám, bár a fűszerezése kicsit más. Mindegy, egytál étel és kész :)

 Hozzávalók 3 fő részére: egy kisebb fej karfiol, egy kisebb édesburgonya, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, fél kaliforniai paprika, (egy kis doboz maradék kukoricakonzerv fele - de ezt csak azért tettem bele, mert nem akartam kidobni ) 1 ek olíva olaj, 1 ek mogyoróvaj, 1 kis doboz ( 145 ml) kókusztej, egy ujjnyi gyömbér, só, bors, kurkuma, római kömény.
Elkészítése: az olajat felhevítjük, megpirítjuk a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért. Beledaraboltjuk a paprikát és a karfiolt. Felöntjük a kókusztejjel és kétszeres mennyiségű vízzel ( én a kókusztejes konzervdobozt használtam). Kicsit rotyogtatjuk, majd belekeverjük a mogyoróvajat és a kockára vágott édesburgonyát. Fűszerezzük a fűszerekkel ízlés szerint. Ha valaki csípősen szereti, tegyen bele még csilit. :)
Tálalni kölessel szerettem volna, ha nem égetem oda...így lett teljes kiőrlésű tészta mellé (125 gr).


2017. szeptember 9., szombat

Fekete kagyló leves

Vettem a múltkor 1 kg mélyhűtött fekete kagylót. Tudom, nem olyan mint a friss, meg sem közelíti, de néha annyira elkap a vágy a tenger gyümölcsei iránt, hogy megkockáztatom a vásárlást. :)
Ma levest főztem belőle kicsit thai jelleggel. Persze volt még itthon egy adag pad-thai pasztám, most már ez is elfogyott sajnos.
Nos, akkor nézzük, hogy készült a levesem.
 Hozzávalók: egy kisebb salotta hagyma, 3 gerezd fokhagyma, ujjnyi gyömbér,olaj, pad-thai paszta egy evőkanállal ( amennyiben nincs, akkor kis csili, citromnád, koriander keveréke) kókusztej, lime, só, rizstészta, egy kg fekete kagyló héjastól.
Elkészítése: A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, a gyömbért lereszeljük. Először ezeket lepirítjuk forró olajon, majd hozzáadjuk a pasztát is. Kevergetjük meg ne égjen, majd felöntjük fél liter vízzel, felforraljuk. Kb 5 percig forraljuk így, majd mehet bele a fekete kagyló, lefedjük. Pár perc után megnézzük, amelyik kagyló nem nyílt ki, azt kidobjuk. Most keverjük bele a 400 ml kókusztejet és forraljuk össze, a végén csavarjuk bele egy lime levét.. A rizstésztát forró sós vízzel öntsük le, várjunk pár percig és tálalhatjuk is. Friss korianderzölddel, vagy petrezselyemzölddel meg lehet szórni az ételt.