2017. június 29., csütörtök

Töltött canelloni

Eredetileg lassagne-t akartam csinálni, mert úgy emlékeztem, hogy van itthon tészta hozzá. Nem volt, nekem meg a 35 fokban nem volt kedvem nekiállni tésztát gyúrni, így tovább kutakodtam a kamrában és találtam egy doboz canellonit elrejtőzve..)
Volt spenótom és ricottám is, így adta magát a dolog, hogy ezekkel fogom megtölteni a kis tésztacsöveket. A spenótot már feldolgoztam korábban, és így volt lefagyasztva, de ha valaki frisset használ, akkor egy kevés vajon és olívaolajon fonnyassza meg előtte a spenót leveleket, tegyen hozzá fokhagymát és sót, valamint egy kevés borsot is, majd törje össze amivel tudja. Én villát használtam erre a célra, mert szeretem ha a spenót kicsit darabos marad, de lehet használni botmixert is, vagy aprítógépet. Amikor a spenót kész keverjük össze a ricottával és még egy kevés szerecsendióval is. A canelloni tésztát főzzük kicsit elő, de nem kell puhára, csak pár percig. Ezt követően szürjük le, és amikor kihűlt akkor töltsük meg a spenótos krémmel. Vajazzunk ki egy tűzálló tálat, majd fektessük egymás mellé a töltött tésztákat. Öntsük le 2 dl 30 %-os tejszínnel, és szórjuk meg bőségesen reszelt sajttal, ami nálam most mozzarella volt. Tegyük előmelegített 180 fokos sütőbe és süssük 20 percig.
Nekem bejött. :)

4 megjegyzés:

Pontycomb írta...

Hasonlóan szoktam készíteni az átvariált bolognait, csak pakkeribe töltöm.
Ez a spenótos verzió finom lehet.. :)

Lazac írta...

Mijaza pakkeri?

A spenót nálunk nagy kedvenc mindenféle formában. :)

Pontycomb írta...

Hatalmas csőtészta, általában félig főzve, majd valamivel megtöltve, egy tepsibe sorakoztatva sajttal a tetején pirosra sütve..
Mi nagyon szeretjük! :)

https://4.bp.blogspot.com/--I12vF4jI-I/UJlFRcls0oI/AAAAAAAABCo/P36JWV3RkaY/s1600/.+003.jpg

Lazac írta...

De jó, láttam már ilyent, de soha nem vettem, pedig biztosan könnyebben meg lehet tömni, mint a canellonit.:):)