2013. december 29., vasárnap

Sushi tál

Sushit már csináltam többször is, ezen a blogon is megtalálható, ezért nem írok receptet. Ilyen virágformában még soha nem rendeztem el, sőt, virág mintát sem csináltam még soha, ezért tettem fel a fotóját. Mostanra már mind elfogyott, mutatóban sem maradt. Ismétlés 2 nap múlva.:)

2013. december 11., szerda

karácsonyi finomságok

 mogyoróvajas csokis kosárkák
hozzávalók: 15 dkg mogyoróvaj, 2-3 evőkanál darált keksz, 2 evőkanál porcukor, 10 dkg étcsoki, 10 dkg tejcsoki.
A csokikat vízgőz felett megolvasztom, majd belekeverem a többi hozzávalót is, csomómentesen elkeverem, majd kis papírkosárkákba töltöm, kb 5 mm magasságban.
meggyel töltött gesztenyegolyók
hozzávalók: 25 dkg gesztenyemassza, 3-4 evőkanál darált keksz, kevés rum, 1 evőkanál porcukor, 1-1 meggyszem a golyók közepébe. szitált kakaópor a forgatáshoz.
A masszát összegyúrjuk a porcukorral, keksszel, és a kevés rummal. Kis golyókat formázunk belőle, aminek a közepébe meggyszemet teszünk, majd kakaóporba meghengergetjük.

2013. november 23., szombat

cronut

Az ötlet a Miele receptes oldaláról származik. Pontosan így készítettem el, ahogy ott le van írva.
A fánk készítése nálam pontosan 3,5 órát vett igénybe, úgyhogy ezt máskor is csak hétvégén, vagy szabi alatt fogom bevállalni. Érdemes megcsinálni, nagyon finom és laktató fánk.
Nem bajlódok a recept leírásával, egyszerűen kimásoltam a Miele oldaláról.
Cronut
Recept kb 16-18 fánkhoz
380 g liszt
100 ml tej
100-120 ml víz
50 g porcukor
25 g élesztő
5 g só
1 tojás sárgája
1 vaníliarúd kikapart belseje
1 citrom reszelt héja
Az összetevőkből gyúrjunk lágy rugalmas tésztát, majd légmentesen letakarva pihentessük egy órát. Eközben gyúrjuk be a vajrészt.
Vajrész
180 g hideg vaj
20 g liszt
Az összetevőket gyúrjuk össze, de ne habosítsuk. Éppen csak álljon össze, majd kilapítva hűtsük.
A lepihent tésztából, formázzunk lóherét, azaz négy irányba nyújtsuk el a tészta széleit. Középen viszont hagyjuk vastagabbra a tésztát, ide helyezzük a kidermedt vajrészt. Hajtsuk rá a négy elnyújtott tésztarészt, vigyázzunk, hogy sehol ne látszódjon ki a vaj. Hajtogassuk be szimplán majd duplán. Pihentessük hűtőben 30 percet, majd hajtsuk be ismét szimplán. Ugyanígy kell hajtogatni a blundeltésztát, erről videót itt találhatunk. Ha kész vagyunk a hajtogatással, fóliázzuk le a tésztát, és újabb fél órát pihentessük hűtőben. Ha lepihent nyújtsuk ki ujjnyi vastagra, majd kissé fesztelenítsük, azaz kissé emeljük meg a tésztát, hogy összeugorjon, így nem fog akkor összeugrani, amikor kiszúrjuk, tehát jobban megtartja a formáját. Kb. 8 cm átmérőjű kiszúróval szúrjuk a fánkot és annak a közepét 3 cm átmérővel szúrjuk ismét. Helyezzük lisztezett konyharuhára, és takarjuk le vizes konyharuhával. Így kelesszük fél órán keresztül. 180 C-fokos olajban süssük. Az olajba helyezéskor arra figyeljünk, hogy az az oldala, amelyik kelesztéskor alul volt, most felülre kerüljön, így szebb lesz a formája sütés közben. Mindkét oldalát 2-3 percig süsük, míg aranybarna nem lesz, majd rácsra szedjük lecsöpögni.
Kihűlés után fánktöltő nyomócső segítségével betölthetjük kedvenc töltelékünkkel. A tetejét pedig áthúzhatjuk színes fondánnal, ganache-al vagy glazúrral. 
Maga a sütemény elkészítése kissé pazarló sajnos. Ugyanis ha kiszúrjuk a kinyújtott tésztából, kerek kiszúróval a fánkokat, akkor ugye lesz maradék tészta. Ha viszont ezt a maradékot összegyúrjuk, hogy újra kinyújtsuk, akkor már elvész a hajtogatással kialakított leveles szerkezet. Ezért javaslom, hogy a maradék tésztát egyszerűen csak süssük ki, úgy is el fog fogyni.

2013. november 19., kedd

rizslisztes gyümölcskenyér

Gyors és egyszerű, de nem a megszokott gyümölcskenyér formában sütöttem, hanem  mini kuglófok készültek.
Hozzávalók, 6 db-hoz.
2 egész tojás, 2 evőkanál rizsliszt, 2 evőkanál xilit, 1 kk sütőpor, csipet só, 0,3 dl olaj, 2 dkg birsalmasajt (helyettesíthető bármilyen kandírozott v. aszalt gyümölccsel) 2 dkg  étcsoki, 2 dkg dió.
Elkészítése: a lisztet összekeverem a sütőporral, a xilitet kimérem, majd a birsalma sajtot, csokit és a diót durvára aprítom, elkeverem egy kevés liszttel. A tojásfehérjét a csipet sóval felverem. Ezt követően a sárgáját is kikeverem a cukorral, majd az olajjal (erre azért van szükség, mert a rizsliszt meglehetősen száraz). Beleszitálom a lisztet, majd lazán beleforgatom a habot, végül az aprított keveréket is. 175 fokos sütőben 20 percig sütöm, de a tűpróba az igazi.

sárgarépa főzelék, bundázott csirkemellel

Tudom vannak emberek, akik ki nem állhatják a főzelékeket, főleg az olyan szörnyűséget, mint pl a kelkáposzta, vagy a sárgarépa, hogy a finomfőzeléket ne is említsem. Én a másik tábort gyarapítom, a főzeléket imádókét. :)
Túl nagy kontraszt nincs a két étel színe között, de az őszi ködben még jól is esik egy kis sárga vidámság.:)
Hozzávalók: fél kg sárgarépa, kevés olaj, egy kis fej hagyma, só, bors, egy kevés cukor ( de ha jó édes a répa ez el is hagyható)1 kanál étkezési keményítő, 2 dl tej.
A sárgarépákat megtisztítom majd lereszelem. Ez a legmacerásabb része az egésznek, de megéri.:) A hagymát apróra vágom, majd kevés olajon megdinsztelem. Amikor megpuhult, hozzáadom a  répát, majd lefedve a saját gőzében párolom. Amikor megpuhult ( kb 10 perc) akkor ráöntöm a tejet és fűszerezem. Hagyom felforrni, ezt követően belekeverem a keményítőt, amit feloldottam hideg vízben. Összeforralom és meghintem petrezselyemzölddel.
A húshoz : 2 szelet csirkemell, kilapítva, enyhén megsózva. Tojás az egyik edényben, rizsliszt a másikban. A húst bemártogatom, előbb lisztbe, majd tojásba és mégegyszer, majd egy kanál kókuszzsírban kisütöm mindkét oldalát.

2013. november 12., kedd

répatorta muffin

Amikor a bölcsődében valakinek ünnepe van, az visz valami sütit. Ez így szokás az óvodákban is, jó szokás, nekem legalábbis tetszik. Megtanítja ünnepelni a kicsiket. A legkisebb unokám névnapja lesz a héten, ezért anyukája megkért, hogy süssek egy répatortát. Arra gondoltam, inkább muffint sütnék, mert azt a kicsi gyerek jobban tudja kezelni és talán örülnek is a szép színes kis sütiknek.
A gondolatot tett követte, és elkészült a répatortás muffin.
 Gyors, egyszerű, mutatós és még jóízű is. 
Hozzávalók : 25 dkg sárgarépa finomra reszelve, 15 dkg liszt, 15 dkg cukor, 1 tk. sütőpor, 2 egész tojás, 0,8 dl étolaj, 1 tk mézeskalács fűszerkeverék, 1 kanál vanília aroma, vagy 1 vaníliás cukor, pici só, kevés apróra vágott dió, kevés apróra vágott étcsoki ( ez utóbbi kettő el is hagyható). A tetejére fehércsoki és díszítés jön.
Keverjük össze a folyékony halmazállapotú anyagokat és egy másik tálba a szilárd halmazállapotúakat is. Majd vegyítsük össze, nem kell alaposan kikeverni, mert a muffin akkor lesz finom, ha csak éppen összeforgatjuk a hozzávalókat. Muffinsütőbe papírt teszünk és belekanalazzuk a tésztát. Fenti mennyiség 12 db kis sütihez elegendő.
170 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsül.
Ha kihűlt, kenjük meg a tetejét olvasztott fehér csokival és szórjuk meg valamilyen díszítőanyaggal. Ez lehet sárgarépa csík, vagy ilyen kis színes cukorka, mint amit én rászórtam, vagy marcipán sárgarépácska, amit csak picit macerás elkészíteni.:)


2013. november 9., szombat

Márton nap közelg...

Épp ezért most a libás ételekre esik a legtöbb hangsúly, ha jól gondolom számos gasztroblogon. Nos, miért lenne ez a blog különb, mint a többi?  Nem? De ! :) Na de, hogy mégis kilógjak a sorból, ez nem liba, hanem kacsa, szóval nem gágogott, hanem hápogott.:)

 Töltött kacsanyak, töltött gombafejjel, balzsamkrémes nyoszolyán :) Oh, de lírai vagyok.:):)
A töltelék elkészítésével kezdtem. Apróra vágtam a kacsahúst és a májat. Majd a hájat kiolvasztottam egy lábosban. Arra a kiolvadt zsírra dobtam egy fej apróra vágott hagymát és üvegesre pároltam. Sóztam, borsoztam, meghintettem majorannával, majd hozzáadtam a nagyon apróra vágott kacsahúst. Ezzel együtt sütöttem, amíg a hús meg nem puhult. Majd elzártam a lángot és belekevertem egy tojást, és annyi zsemlemorzsát, hogy képlékeny, de nem folyós állagot kapjak. Az apróra vágott májat és a felaprított petrezselymet ekkor adtam a töltelékhez. A kacsa nyak bőrét alul összetűztem egy hústűvel, majd belenyomkodtam a tölteléket a bőrbe nem túl szorosan. Felül is összetűztem és egy vaslábosban a maradék zsiradékon megsütöttem hirtelen mindkét oldalát. Ezután egy fél csésze vizet öntöttem alá, megsóztam és lefedve hagytam megpuhulni. Addig előkészítettem a gombafejeket. A tönkjüket kicsavartam és meghámoztam őket. Szép nagy gombák voltak, jól lehetett tölteni. Amikor a töltött nyak megpuhult, mellé sorakoztattam a gombafejeket is és még 10 percig sütöttem őket együtt. Szarvasgombás balzsamkrémmel díszített tányérra fektettem és jól megettem.

Kolos tortája

Ezt a tortát az elsőszülött unokám kérésre készítettem el, a 7. szülinapjára. A kérés így hangzott: Kérek egy csokis-vaníliás-citromos-marcipános tortát.
Nem mondom, hogy nem okozott fejtörést a torta megálmodása és elkészítése.
Az ötlet megszületett a fejembe, már csak kivitelezni kellett.
Készült egy brownie süti alapú torta. Ezt kettévágtam és a 2 tortalap közé került egy spirál torta, aminek vaníliás krémje volt. Ez úgy készült, hogy sütöttem 4 tojásból egy piskóta lapot ( pont mint a piskótatekercshez) majd ezt a lapot 6 egyforma csíkra felvágtam. A csíkokra került a vaníliakrém és ezt feltekertem a torta alapon mint egy csigát. Erre került a csokis tortalap másik fele, majd az egészet bevontam olvasztott étcsokival.
A citromtortához sütöttem egy görög citromos süti alapot. Készítettem egy lemon curd-öt és ezt kikevertem tejszínhabbal. A citromos tortalapot háromba vágtam, és megtöltöttem a citromos-vajas-tejszínhabos krémmel. Leburkoltam az egészet marcipánnal. Minden összetevő megvolt már ami a kívánság volt. Rendeltem egy ostyaképet, olyant ahol Kolos lovagol, ugyanis lovas tortát kért. A marcipán bevonatot vékony lekentem vajjal, erre tettem a képet, majd porcukorral kikevert vajjal körbediszítettem. Erre azért volt szükség, mert a tortakép így nem pöndörödött fel. tejszín erre nem való, csak vajkrém. Aztán a torta oldalát még bevontam tejszínnel is. Kaptam egy emeletes tortát, aminek az ünnepelt nagyon örült. :) Ez volt a cél.:) Az egész torta laktózmentes volt, mivel Kolos ilyen betegségben szenved, ezért úgy választottam ki az összetevőket, hogy ő is tudjon belőle enni.




2013. november 6., szerda

Nigella féle palacsinta



Hozzávalók : kb 12 db palacsintához, egy bögre liszt, 2 egész tojás, egy ugyanakkora bögre tej mint amivel a lisztet mértük, csipet só, egy kk cukor, 1 kk sütőpor. Az egészet jól összedolgozzuk, majd félretesszük pihenni, legalább 1 órára. Kiolajozott palacsintasütőbe, kanállal kis halmokat rakunk ( úgyis szétterül) és megsütjük az egyik oldalát. Nagyon gyorsan sül, kb 1 perc elég neki, aztán egy széles pengéjű késsel, vagy lapáttal alányúlunk és megfordítjuk. A másik felének kevesebb idő kell. Papírtörlőre csúsztatjuk, az felszívja a felesleges olajat. Ezt a fajta palacsintát juharsziruppal szokás enni, de akármilyen öntet megteszi, pl cukros tejföl, vagy eperlekvár, ahogy nálunk ették.:)

Vargányás tészta szarvasgombás pesztóval

Hozzávalók : Az Aldiban kapható vargányás széles metélt (személyenként egy jó nagy marokra való száraz tészta), fél üveg szarvasgombás pesztó , 1 doboz habtejszín , 1 kis fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj só, fehér bors, 1 ek. reszelt parmezán sajt
Elkészítése : A tésztát forrásban lévő sós vízbe tesszük főni, amíg megpuhul, elkészítjük a mártást.
Egy evőkanál olívaolajat hevítünk egy edényben, rádobjuk az apróra felkockázott hagymát, azonnal megsózzuk és pirítjuk. A sótól nem ég le, inkább csak puhul, üvegesedik, majd ha már megfelelő az állaga, hozzáadjuk a fokhagymát is. Ezt követően 1 perc múlva belekeverjük a pesztót, majd borsozzuk. A végén hozzáadjuk a tejszínt és beforraljuk a mártást. A tészta főzővízéből 1-2 kanállal merünk rá, ettől selymesebb lesz. Majd elzárjuk alatta a  lángot, beleforgatjuk a kifőtt tésztát és megszórjuk parmezánnal. Az egész 15 perc alatt elkészül.

Gőzgombóc párolt káposztával

Hozzávalók : 1 közepes fej édeskáposzta, olaj, só, cukor, ecet, fél kg liszt, 2,5 dkg élesztő, 3 dl tej
Elkészítése: A káposztát legyalulom, sózom, majd párolt káposztát készítek belőle a hagyományos módon. Olajon megfuttatom a cukrot, rádobom a kicsavart sózott káposztát, majd kevés vizet aláöntve, fedő alatt párolom, amíg össze nem esik. (Ez kb fél óra.) Aztán hozzáadok ízlés szerint ecetet, kissé savanykás káposztát kell kapni, de nem annyira savanyút, mint a savanyított esetében.
Amíg a káposzta párolódik, elkészítem a gombócokat. A tejet meglangyosítom, megfuttatom benne az élesztőt, majd a liszt közepébe vájt mélyedésbe öntöm. Kevés sót adok hozzá és jól bedagasztom, majd félreteszem, hogy megkeljen.  Amikor a tészta a kétszeresére kelt, kiszaggatom belőle a gombócokat. A káposztát egy jól záródó edénybe teszem, az aljára öntök egy kevés vizet, hogy gőz képződjön, majd a káposzta tetejére ültetem a gombócokat, közte hagyok helyet, mert megdagadnak majd a gőzben. Lezárom az edényt, majd sütőbe tolva 20-25 percig sütöm 180 fokon. Eközben a gombócok a gőzben megfőnek, utána lehet tálalni. Van olyan változata is, amikor füstölt hússal főzik együtt, vagy pedig szalonna pörcöt szórnak a tetejére, mi csak így szoktuk enni.

2013. október 22., kedd

almás-hagymás májkrém

Ezt a receptet egy kedves blogtársamnál találtam. Már többször főztem a blogjáról, még eddig soha nem csalódtam, most sem. Nem túlzott, amikor azt írta, durván jó ez a májkrém.
Egy valamit  változtattam rajta, egy nagyon kevés mustárt tettem hozzá.
Elővigyázatosságból lefotóztam az ételt, amikor még készült, mert sejtettem, hogy a turmixolás után már valahogy nem lesz fotogén.:)
 Hozzávalók: 40 dkg csirkemáj, 2 közepes hagyma, (vagy 1 nagy) 2 közepes alma, (vagy 1 nagy) 2-3 szelet füstölt szalonna, 2-3 kanál vaj ( én libazsírt használtam) só, bors, majoranna, petrezselyemzöld, lestyán, mustár.
Elkészítése: A szalonnát felkockázzuk, majd a libazsíron kiolvasztjuk. Amikor a szalonna megsült, hozzáadjuk a feldarabolt hagymát ( nem kell apróra vágni) a negyedelt almát és a só kivételével a fűszereket. Pirítjuk, amíg a hagyma üveges nem lesz, majd ezután hozzáadjuk a csirkemájat és még pár percig együtt sütjük. A végén sózzuk, (én itt kevertem hozzá az 1 evőkanál mustárt) majd botmixerrel turmixoljuk. Kenyérre kenve azonmód fogyasztható, de biztosan jó hidegen is....ezt csak találgatni tudom, mert nálunk langyosan elfogyott az egész.


2013. október 15., kedd

Lúdláb torta

Én egyáltalán nem szeretem a cukrászdákban kapható lúdláb sütit. Szerintem úgy ahogy van, ehetetlen, száraz izé. Viszont egyszer ettem házi készítésűt és azóta szeretem.:) Ki érti ezt?
Hétvégén a főnököm szülinapjára csináltam egy lúdláb tortát, már nem tudom hol találtam a receptet.
Nekem kicsit tömény volt így a krém, de azért elfogyott a süti.:)

Hozzávalók:
Piskótához : 3 tojás, 7 dkg cukor, 7 dkg liszt, 1,5 ek kakaó, 1 kk sütőpor, 2 ek olaj
Csokikrémhez: 375 ml tejszín, 30 dkg vaj, 225 gr étcsoki, 1 ek kakaó, 1 üveg magozott meggy
Tetejére: 150 gr étcsoki, 1,5 ek olaj (vagy kókuszzsír)

Elkészítése: A tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzáöntjük az olajat és belekeverjük a sütőporos, kakaós lisztet is. Előmelegített 180 fokos sütőben 15 perc alatt megsül. Hagyjuk kihűlni.

A krémhez a hozzávalókat összemelegítjük egy edényben, majd hagyjuk kihűlni és utána habosra keverjük.Kétfelé osztjuk a krémet, az egyik felét rákenjük a piskótára, majd kirakjuk a bontott meggyel és befedjük a krém másik felével. Igyekezzünk elsimitani a krémet a torta tetején, mert erre kerül a csokiréteg.
A tortát hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a krém. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, belekeverjük az étolajat ( vagy kókuszzsírt) és a torta tetejére csurgatjuk. Elsimitjuk, ha ügyesek vagyunk, ha nem akkor ilyen szürrealisztikus lesz, mint az enyém.:):)

2013. október 12., szombat

Bárány kuszkusszal

Hozzávalók: bárányborda, fokhagyma, citrom, rozmaring, Aldiban kapható arab ízesítésű kuszkusz, koktélparadicsom, zöldhagyma, só, bors, citromlé, olívaolaj, balzsamecet, petrezselyemzöld.
A bárányhúst előző nap bepácoltam. Rozmaringágat, negyedbe vágott egész citromot és rengeteg fokhagymát tettem olívaolajba, majd ebbe a pácba forgattam meg a húst és egy napig hűtőben érleltem.
150 fokos sütőben alufólia alatt sütöttem 2 -3 óra hosszat, majd az utolsó félórában fólia nélkül. A kuszkuszt kivettem a dobozából :):) felöntöttem az előírás szerinti forróvízzel, majd letakarva hagytam állni. Közben elkészítettem a salsát, amivel összekevertem. Tunéziában ettem hasonlót, nagyon ízlett. A koktélparadicsomból, zöldhagymából készítettem a salsát, só, bors, citromlé, olívaolaj ízesítéssel, kevés balzsamecettel, ebbe forgattam bele a kész kuszkuszt, majd petrezselyemzölddel szórtam meg.


vaddisznó curry édesburgonyával

Ezt a kárit (curryt) a TV Paprikán láttam, Lorraine  Pascal  műsorában. Igaz, ő nem vaddisznóból, hanem báránycombból csinálta, de a hús kivételével, ugyanúgy készült.
Hozzávalók: fél kg vaddisznó comb, zsiradék (vaj és olívaolaj) hagyma, fokhagyma, gyömbér, kardamom, só, bors, kurkuma, cayenne bors, húsleves, édesburgonya, koriander.
A húst kockára vágtam, majd olívaolajon megpirítottam minden oldalán. Kiszedtem az olajból, félretettem és erre a maradék olajra rádobtam egy kis darab vajat, majd a hagymát, fokhagymát, gyömbért, sót.. Amikor már megpuhultak, akkor következtek a fűszerek, majd visszakerült a hús is és a végén felöntöttem annyi húslevessel, amennyi ellepte. Fedő alatt, lassú tűzön addig főztem, amíg a hús meg nem puhult, majd belekockáztam az édesburgonyát is, beleszórtam a szárított koriander zöldet, és még 20 percig főztem, már fedő nélkül, hogy jó besűrűsödjön a szaftja. Párolt rizzsel tálaltam,

2013. október 9., szerda

batátás, tejszínes, májas ragu, gombával

Tavaly történt az meg, talán az évnek pont ebben a szakában, hogy megláttam és megszerettem.... Azóta is sokszor készítem, különböző változatokban, pürének, megsütve, köretnek. A ropogóst még nem próbáltam meg, de van még egy darab a kamrámban, szerintem arra is sor fog kerülni. Ma csirkemájjal, gombával és tejszínnel készült, köretnek rizs volt mellé.
Hozzávalók: fél kg csirkemáj, negyed kiló gomba, 2 közepes batáta gumó, egy kisebb póréhagyma, kakukkfű, só, bors, majoranna, olaj, 2 dl habtejszín.
Először a kockára vágott batátát tettem oda wokban, olajban sülni, közben feldaraboltam a gombát, azt is rádobtam, majd következett a póréhagyma. Fűszereztem is, sóval, frissen őrölt borssal, kakukkfűvel. Amikor a zöldség megpuhult, jöhetett a csirkemáj, ennek csak pár perc kell, én úgy szeretem, ha puha marad a máj, omlik a szájban. Amikor már pár perce sült a máj is, megszórtam kevés majorannával, és felöntöttem a tejszínnel. Ezzel már csak takaréklángon rotyogtattam néhány másodpercig, majd lefedtem, hagytam párolódni, amíg el nem készült a rizs.

2013. szeptember 19., csütörtök

sült paprika télire

 Ez a salátaféle az egyik nagy kedvencem, télen-nyáron. Mindig vastag húsú paprikát használok hozzá, a legjobb a pritamin, vagy a kápia paprika. Tegnap sikerült nagyon szép kápia paprikát vennem a Penny-ben, így az esti elfoglaltságom is biztosítva volt. Másfél kiló paprikát vettem, egyszerre ennyi fér el a tepsiben. Megmostam őket, majd 250 fokon a sütőben meggrilleztem, amíg a héja el nem szenesedett. Ezt követően egy tálba szedtem a paprikákat, letakartam fóliával, hogy a gőzben megpuhuljanak és a héjukat le lehessen húzni. Kivettem a magházat is, a héjától teljesen megtisztítottam a paprikákat. Kisebb darabokra vágva üvegbe tettem. Ebből a mennyiségből 2 kisebb üvegre való csemege lett. Forraltam egy sós-cukros-ecetes felöntőlevet, pár szem fekete borsot tettem a paprikához és felöntöttem az ecetes lével. Villával kicsit eligazgattam, hogy a lé mindenhova jusson a paprikák közé is, majd egy réteg olajat öntve  a tetejükre, lezártam az üvegeket. Enyhén gyöngyöző vízben félórát dunsztoltam, majd a vízben hagytam kihűlni. Ez elég kevés mennyiség, így majd többször meg kell ismételnem a műveletet.

2013. szeptember 15., vasárnap

pácolt fokhagyma

15 fej szép nagy, zsenge fokhagyma, 1 l száraz fehérbor, 2 dl 10 %,-os ecet, 15 deka kristály-cukor, 8 evőkanál olaj, 2 cseresznyepaprika, 3 babérlevél, 2 csokor friss tárkonylevél, 1 púpozott evőkanál só, 1 púpozott teáskanál tört fehérbors.
A borba belekeverjük az ecetet, a sót, a cukrot és a fűszereket, majd felforraljuk. Beletesszük a finomra metélt tárkonyt és a cseresznyepaprikát. Közben megtisztítjuk a fokhagymagerezdeket. Apránként a forrásban lévő páclébe tesszük, és az újraforrástól számított 5 percig főzzük. Ezután levével együtt egy nagy befőttes üvegbe töltjük, és másnapig érleljük. Ismét felforraljuk, és további 5 percig főzzük. Hagyjuk kihűlni. A leszűrt fokhagymagerezdeket apró üvegekbe töltjük, felöntjük a páclével, végül egy-egy evőkanál olajat csorgatunk a tetejére. Szorosan légmentesen lekötjük, és hűvös, sötét helyen tároljuk.
A recept INNEN való

2013. szeptember 7., szombat

magropogós paleo módra

Elmira paleo konyhája c. blogon olvastam az alábbi receptet, amikor is valami sós ropogtatni való után kutakodtam, amit egy paleo étrenden élő ember is nyugodtan megehet.
A recept amit találtam tetszett, meg is csináltam, ám a végeredmény annyira nem ízlett, ezért kicsit változtattam rajta. Kihagytam a csilipelyhet is, mert nem tudtam, hogy a célszemény szereti-e, szárított vöröshagymám nem is volt itthon. A második változathoz egy kanál kókuszzsírt használtam, így finomabb lett a ropogtatni való, mint az első változatban, ahol csak a tojás fogta össze.
Hozzávalók: összesen 10 dkg ízlés szerint keverve, mandulaforgács, fenyőmag, natur napraforgó, szezámmag, tökmag, 1 tojás, só, kevés kakukkfű, 1 kk kókuszzsír.
Az összes hozzávalót egyszerre összevegyítettem, kanállal kis halmokat raktam a sütőpapírra, majd előremelegített 180 fokos sütőben, kb. 10 perc alatt megsütöttem.

2013. szeptember 6., péntek

Reese's peanut butter cup

Tavaly, amikor Írországban jártam, akkor ettem először életemben ilyen csokit. Nagyon ízlett. Aztán hazajöttem, amit hoztam gyorsan elfogyott, el is osztogattam belőle. Azóta nem találtam ilyent. Tegnap egészen véletlenül láttam meg az Ízek és élmények blogon a receptjét.
Gyorsan kimásoltam, és gondoltam meg is csinálom, mert kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz.
Aztán még találtam ezt a receptet is, de nekem a magyar leírás, sokkal szimpatikusabb volt.
Tegnap meg is csináltam, és mondhatom, hogy ízében nagyon hasonló az eredetihez. A külsején még nem árt kicsit dolgozni, de majd.:):)
Recept : 15 dkg mogyoróvaj, 5 dkg háztartási keksz, 3 dkg porcukor, 40 dkg tejcsoki.
A mogyoróvajat a keksszel és a porcukorral összedolgozzuk, kis golyókat formálunk belőle, kicsit kilapítjuk. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, majd a bonbonformák aljára teszünk egy-egy kiskanállal belőle. Belenyomkodjuk a mogyoróvajas masszát, majd az egészet lezárjuk csokival. Hűtőbe 1 óra alatt megdermed.
Nekem maradt még egy kevés masszám és csokim, miután megtöltöttem a 25 bonbonformát. Gondoltam egyet és összekevertem az egészet. Muffinpapírba öntöttem egy keveset, kicsit odaütögettem a konyhapulthoz és hagytam megdermedni. Az is elképesztően finom lett, csak sajnos hamar elfogyott, a fényképezést már nem érte meg:):)

2013. augusztus 14., szerda

spenótos-fokhagymás-camembert sajtos tészta

Hozzávalók 2 személy részére : 1 kerek camembert sajt, 25 dkg tészta, 2 fej fokhagyma, 25 dkg bébispenót, vaj, só, bors
A sajtot megsütjük a 2 fej egészben hagyott fokhagymával, 180 fokon 25 perc alatt. a spenótot megfuttatjuk 1 teáskanál vajon, sózzuk, borsozzuk, a tésztát kifőzzük lecsepegtetjük. A tésztára terítjük a megpárolt spenótleveleket, rátesszük a sült sajtot és a héjából kinyomkodott sült fokhagyma gerezdeket.
Ezt követően jól megesszük, mert ez valami isteni.:)
Köszönet az ötletért Archeonak.:)

2013. július 8., hétfő

Joghurtos csirkemellcsíkok, barackos rizzsel

Hozzávalók: 60 dkg csirkemellfilé, 1 kis pohár natúr joghurt,1 kk kurkuma, 1 gerezd fokhagyma, 1 cs petrezselyemzöld, 1 ek méz, 1 ek olívaolaj,olaj a sütéshez.
A körethez, 30 dkg rizs, 3 őszibarack ( vagy konzerv barack apróra vágva, petrezselyemlevél, vagy menta, 2 dkg vaj, só.

Elkészítése: A sütés előtt 1 nappal be kell pácolni a húst, a fenti hozzávalókból készített öntetbe. Amikor készítjük, akkor lassú tűzön 10-10 percig sütjük a húsokat mindkét oldalukon, hogy jó szaftosak maradjanak belülről.
A rizst megfőzzük a szokott módon. Az őszibarackokat felkockázzuk, majd kevés vajon megfuttatjuk, összekeverjük a rizzsel, megszórjuk a zöldfűszerrel.

A receptet a Vidék Íze júliusi számában találtam.

2013. június 26., szerda

Meggyes pite

Limaránál láttam meg ezt a rácsos meggyes pitét, mivel épp meggyet tettem el télire, mindjárt beáldoztam egy üveggel.

 Hozzávalók:
Tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj, 3 kanál cukor, fél zacskó sütőpor, 1 csipet só, 1 egész tojás és 1 tojás sárgája, fél doboz natúr joghurt v.tejföl. A hozzávalókat összegyúrjuk, majd hűtőben fél órát pihentetjük.
Töltelék : 1  üveg bontott meggy, 1 cs. vaníliás cukor, 1 cs. vaníliás pudingpor, 1 citrom reszelt héja (a recept ír még fahéjt is, de ahova sütöttem, ott nem szeretik, így kihagytam)
A meggyet leszűröm, 3 dl folyadéknak kell lennie, ha nincs ennyi, akkor vízzel pótoljuk. A vaníliás pudingport felfőzzük a meggy levével, és a vaníliás cukorral. Ha kell még pótolni a cukrot, akkor óvatosan adagoljuk, hogy megmaradjon a  savanykás jellege. Belekeverjük a meggyszemeket és a citrom héját (meg a fahéjt is). A tésztát 2 részre osztjuk, az egyiket kinyújtjuk majd belesimítjuk a tepsibe, ( a gáztepsinél kicsit kisebb méretűbe) megszórjuk zsemlemorzsával. Rásimítjuk a meggyes tölteléket. A tészta másik felét is kinyújtjuk, derelyevágóval csíkokra vágjuk és berácsozzuk a sütemény tetejét. Megkenjük a tojásfehérjével és 180 fokos sütőbe téve 30-35 perc alatt készresütjük. Szeleteljük, a tetejét meghinthetjük porcukorral.


2013. június 15., szombat

tonhalas penne, ropogós csirkefalatokkal

 Igazi nyári ebéd! A receptek a Vidék Íze c. újság 2 különböző számából valók. A tonhalas penne hozzávalói: 30 dkg penne tészta, 2 kis doboz Rio Mare tonhal, 1 cs, bacon, 4 tojás, 1 dl tejszín, 1 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt, 1 nagyobb sárgarépa, só, bors, szerecsendió, petrezselyemzöld.
 Elkészítése: A penne tésztát előfőzzük, kb félideig, mint ahogy szoktuk, leszűrjük félretesszük, a főzővízből nem árt egy keveset megtartani. A sárgarépát lehet kockázni is, de én félkarikára vágtam, aránylag vékonyra, a sajtot lereszeljük. A tojásokat a tejföllel és tejszínnel összekeverjük, beletesszük a sárgarépát, petrezselyemzöldet, reszelt sajtot és a tonhalat is olajjal együtt. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval ízlés szerint, hozzákeverjük a tésztát és a maradék főzővizet is. A formát ( én őzgerincet használtam) kibéleljük a bacon szeletekkel, majd beleöntjük a tésztás keveréket, és betakarjuk a baconnal. 160 fokos sütőben, 40 percig sütjük. Utána kiborítjuk egy deszkára és szeleteljük.
 A ropogós csirkefalatokhoz felcsíkozunk egy egész csirkemellet, majd megszórjuk szárnyas fűszerkeverékkel és egy kevés olajjal elkeverve állni hagyjuk legalább fél órát. Közben lereszelünk egy nagyobb burgonyát, kinyomkodjuk a levét és 3 db tojás, 2 kanál liszttel összekeverjük homogén masszává. Sózzuk, borsozzuk. A csirkemell csíkokat lisztben megforgatjuk, majd belemártjuk a tésztába és hirtelen kisütjük forró olajban.
Tálaljuk. Ínyencek ehetik friss salátával, vagy tejfölös fokhagymás öntettel.

2013. június 12., szerda

csicseriborsó majdnem katalán módra.

Az úgy volt, hogy egyik nap szóba került a csicseriborsó, mint elfeledett alapanyag. Tényleg  amióta nem gyártok belőle hummuszt feszt, azóta csak árválkodtak a kamrában.
Most láttam egy jó receptet, nosza fellángolt bennem is a csicseriborsó imádat és nekiláttam. Mivel én a száraz csicserit halmozom fel és nem a konzervet, először beáztattam egy éjszakára, majd utána meg is főztem, annak rendje és módja szerint.
 A receptet Málna konyhája ihlette, nagyon jól nézett ki az étel, elsőre megtetszett. Azonnal meg is tettem az előkészületeket hozzá, aztán amikor eljött az ételkészítés ideje, naná, hogy nem olvastam át mégegyszer a receptet. Azt már tudtam az elején, hogy mogyorót nem fogok beletenni, de azért, hogy a fele alapanyagot kihagyom, illetve hirtelen felindulásból mással helyettesítem, azt nem gondoltam.:) Pedig így történt.
Az elkészítés nálam a következőként történt: összevágtam 2 fej hagymát és egy egész fej zsenge fokhagymát. Ezt megpirítottam olajban, majd hozzáöntöttem a konzerv  paradicsomot (hámozott, egész) és beledaraboltam a hűtőben árválkodó fél kaliforniai paprikát is. Sóval, nádcukorral, borssal fűszereztem. Itt veszítettem el a fonalat, mert tettem az ételbe fahéjat és őtfűszer keveréket. Hozzáöntöttem 3 dl vizet és beledobtam egy húsleves kockát, majd belekevertem az előfőzött csicseriborsót is. Citromot nem tettem az ételbe, mert nekem így volt finom. Főztem 15 percig, majd elzártam alatta a lángot és letakarva sorsára hagytam. Mindezt tegnap este követtem el, de még ma reggel is ízlett az étel.

2013. május 29., szerda

mézes-citromos csirke pirított gombával

Megszállott TV Paprika néző vagyok. Tegnap a Bill Sydney szakácsa c. műsort néztem, ott készült ez az étel. Mit mondjak, legszívesebben már tegnap este megcsináltam volna, szerencsére, nem volt nyitva bolt a környéken.:)
Hozzávalók: fél kg csirkeszárny, só, fokhagyma (2 gerezd) 1 nagy kanál méz, 1 nagy citrom felének a leve, vagy egy kisebb citromé.
Elkészítése: a csirkeszárnyakat előkészítem, majd egy tepsibe teszem zsiradék nélkül (éppen elég zsírt és vizet enged ki magából), megsózom és mehet be a 200 fokos sütőbe, 30 percre. Közben lereszelek 2 gerezd fokhagymát, összekeverem a mézzel és a citromlével, és amikor letelt a 30 perc meglocsolom vele a csirkeszárnyakat. Aztán addig sütöm, amíg a máz rá nem sül a szárnyakra. A gombákat meghámoztam negyedbe vágtam és hirtelen megpirítottam olívaolaj és vaj keverékén, sóztam, borsoztam. Isteni.

2013. május 27., hétfő

pudingos muffin

 Az unokám süt! Nem tudom honnan szedte a pudingos muffin gondolatát, de a múltkor azt szeretett volna enni. Mivel épp nem voltam a konyhatündérségre ráhangolódva, így ha enni akart, meg kellett neki csinálni. Nem esett kétségbe.:)
Hozzávalók 12 db-hoz
3 egész tojás, 15 dkg vaj, 15 dkg cukor, 17 dkg liszt, 1 cs vaníliás cukor, 1/2 cs. sütőpor. A krémhez 3 dl tejjel főzzünk fel 1 cs. vaníliás pudingport, pár kanál cukorral.
A muffintésztát a szokásos módon készítsük el. Külön keverjük össze a nedves, külön a száraz hozzávalókat, majd keverjük össze a két adalékot.
Ezt követően a muffinformákat negyedrészig töltsük meg tésztával, kanalazzuk rá a pudingot, majd fedjük be a maradék tésztával. 180 fokon süssük tűpróbáig.

2013. május 12., vasárnap

gömbcukkini töltve

Kényszeres recept következik. Vettem a hét elején 2 db gömbcukkinit, de elkészíteni valahogy nem jutott időm. Szegények kornyadoztak a hűtőben, várva sorsuk jobbra fordulását, de egészen ma délelőttig ez nem következett be. Sokat töprengtem miként is készítsem el, végül is a zöldség formája adta a végső receptet, megtöltöttem.
Töltelék : 1 padlizsán, 25 dkg laska gomba, 10 dkg reszelt trappista sajt, 10 dkg főtt rizs, 2 zöldhagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, olaj.
A cukkinik tetejét levágtam, a belsejét kikapartam. Az üregbe tettem egy kevés sót és olajat, jól bedörzsöltem vele belülről a cukkinikat, majd 200 fokon elősütöttem kb. 15-20 perc.
Előzőleg egy kisebb padlizsánt héjában megsütöttem, majd amikor kihűlt, akkor kikapartam a belsejét. Összevágtam a zöldhagymát, kevés olajon megfuttattam, majd az apróra vágott laska gombával összesütöttem. Közben rányomtam 2 gerezd fokhagymát, sóztam, borsoztam, és hozzátettem a padlizsánt is. Ezzel is átsütöttem, majd a végén belekevertem a reszelt sajtot és a rizst. Ezzel a töltelékkel megtöltöttem a kivájt cukkiniket, rátettem a kalapjukat, majd visszatéve a sütőbe még kb 10 percig sütöttem.

Vaddisznó sült Chuk módra

Szoktam nézni a TV-Paprikán a Chuk's day off, azaz a szakács, ha szabadnapos c. műsort. Egyik alkalommal egy érdekes pácot láttam tőle, gondoltam is, alkalomadtán majd ezzel pácolom be a sütni való húst. Az alkalom most szombaton jött el, vaddisznólapockát sütöttem ebédre. Természetesen a pácolást már 3 nappal előtte elvégeztem, szépen érlelődött is a hűtőben egy zárt dobozban a hús.
A pác a következő volt: (mivel emlékezetből csináltam, lehet pár összetevőt kihagytam belőle az eredeti változatból, de így is király volt) méz, barna cukor, balzsamecet, bors, gyömbér, szójaszósz, citromlé, só. Alapjában véve nem szoktam sóval pácolni a vadat, amit sütés előtt több nappal elkezdek érlelni, kicsit félve is használtam, de nem rontotta el, sőt.
Mielőtt a sütőbe került volna a hús, hirtelen minden oldalát megpirítottam forró zsiradékban, majd tepsibe téve, letakarva, 150 fokon sütöttem 3,5 órán keresztül. Az eredmény, rendkívül ízletes, porhanyós hús lett.
Köretként krumplipürét és áfonyadzsemet adtam mellé.

2013. május 8., szerda

spárgaszezon

A minap láttam országos kedvencemnél sült spárgát hollandi mártással.
Eszembe jutott, mennyire szeretem ezt a növényt IS. :):)
Tegnap vettem jó áron egy csomag zöld spárgát és ma el is készítettem magamnak ebédre.
Baconbe sütött zöld spárga, hollandi mártással.
Annyira egyszerű recept, hogy talán nem is kellene leírnom. :)
A spárgákat megmostam, letörtem a fás szárukat, ahol elpattannak, ott már nem fás a szára.
Kettesével betekertem egy-egy szelet prémium baconbe és 180 fokon sütöttem 25 percig a sütőben.
A bacon elég sós ahhoz, hogy bármit mást is művelni kelljen ezenkívűl a zöldséggel.
Nekem van 1 %-os zsírtartalmú hollandi mártásporom, én azzal készítettem el, mert így egy kicsit csökkentem az étel kalóriatartalmát. :)
Itt is köszi a remek ötletért *szcs* :)