2010. december 29., szerda

dödölle sütőben sütve

Egyszer már volt egy ilyen étel itt a blogon, de azt serpenyőben sütöttem és rétesliszttel, szalonna nélkül. Ezt pedig hagyományos liszttel, sütőben és sok szalonnával.

Mindkét változat messze nem diétás, viszont qrva finom. :):)

Krumpli megpucol, megfőz ( személyenként 2 nagy krumplit számítsunk). A krumplit igen kevés vízben ( épp hogy ellepje) kell megfőzni, enyhén sózva ( mert a szalonna úgyis nagyon sós) és nem szabad róla leönteni a vizet. Amikor megfőtt botmixerrel jól kikeverni, annyi liszttel összekeverni, amennyit felvesz, hogy még formálható, de keményebb tésztát kapjunk. Akkor jó, ha nyúlik a tészta és nehéz már keverni, de még jól szaggatható. A liszttel való keverés alatt az edény a tűzhelyen tartózkodik és a láng ég alatta! Közben amíg  krumpli fől, apróra felkockázzuk a szalonnát, lesütjük zsírjára, mehet bele 2-3 fej apróra vágott hagyma, azzal is sütjük. Nem kell sózni, mert a szalonna sós. A tepsiben vagy vaslábosban elterítünk a hagymás zsírból, majd kanállal rászaggatjuk a tésztát. Betakarjuk a  maradék szalonnás hagymával és sütőben jól átsütjük. Aki szereti ropogósabban az süsse tovább. Tálaláskor tejfölt adunk mellé, amit lehet ízesíteni fokhagymával.

2010. december 26., vasárnap

félig angol reggeli

Ez egy félig angol reggeli :)
Sült szalonna, sült tojás, paradicsomos bab...és teljesen jó :):)

2010. december 25., szombat

karácsonyi jóságok

Nünbergi mézes ( leírás később)

Csokipohár tejszínes tojáslikőrrel, meggyes gesztenyegolyók csokiköntösben

Pavlova torta eperrel, málnával.

2010. december 23., csütörtök

Sushi

Szeretett Mentoromtól tanultam meg végre, ennek az ételnek a készítését. Addig rágtam a fülét, amig tovább nem képzett és most én is megcsináltam . :) Soha nem lehetek elég hálás neki ezért. Már az alapanyagok beszerzésénél is nagyon hasznos tanácsokat kaptam tőle, így mindent meg is vettem ami kellett.

Mindent az útmutatások alapján csináltam. Megfőztem a sushi rizst, úgy ahogy az elő van írva. A főzés előtt többször átmostam, majd jól lecsepegtettem. A rizsnek megfelelő mennyiségű vízben tettem oda főni. Először hagytam felforrni a vizet, majd egészen takarékon főztem, 10-12 percig a rizst. Ezt követően még fedő alatt hagytam párolódni. Közben elkészítettem az önetet hozzá. Sajnos rizsecetet egyszerűen elfelejtettem venni, így sima ecetből készítettem. 2  rész ecet, 1 rész cukor és egy rész só keverékét összemelegítettem. Amikor a rizs kissé kihűlt már, akkor apránként adtam hozzá az ecetes keveréket, majd jól átkevertem.  Nagyon ragacsos állagú lesz a rizs, de ekkor jó. Megvárom amig teljesen langyosra ki nem hűl. Ezalatt az idő alatt elkészítem azt, amit a tekercsekbe szeretnék tenni. Mindenfélét lehet, tulajdonképp, nincs rá igazi szabály..én lazacot, surimit, garnélarákot, tojást, uborkát és avokádót szeleteltem össze. Amikor a rizs kihűlt, leterítjük a norilapot, a rizst vizes kézzel kb 0,5 cm vastagságban elsimitjuk rajta, majd  az alsó harmadára hosszában ráhalmozzuk a tölteléket.
Ezt követően a görgetővel szorosan feltekerjük, vigyázva arra, hogy egyenletes tekercseket kapjunk. Az első tekerés után igazitsunk a tekerőn, hogy azt ne csavarjuk fel a tekercsekkel együtt. A végén egyengessük el a terkercseket, vigyázva, mert könnyen sérül, amikor már felpuhult. Ezt követően éles késsel 6 egyenlő szeletre vágjuk a tekercset és  kész a maki.
Szójaszószba, wasabiba mártogassuk. A szójában el is lehet leverni egy kevés wasabit, de rá is lehet vékonyan kenni a makira. Utána esetleg el lehet rágcsálni egy szelet savanyított gyömbért, de ez nem kötelező. Azt mondják, letisztítja az ízlelőbimbókat és így minden egyes tekercsnek az ízét élvezhetjük.

2010. december 21., kedd

pacal

Életem első pacala. Ezt úgyis mondhattam volna, hogy a Bakancslistámon szerepelt és most kipipálhattam. :)
Persze, hogy volt motivációm, az ilyen ételekhez egyszerűen kell, hogy legyen valami, ami miatt az ember megfőzi.
Nekem is volt motivációm, mert önmagam miatt biztosan soha az életbe erre nem vetemedtem volna.
Állítólag ez az étel a magányos férfiak étele, és a férfilelkű nőké. Hát nem tudom...mindenesetre meg is kóstoltam, nemcsak megfőztem.
Amikor elhatároztam, hogy ezt az ételt elkészítem, persze igénybevettem Mr Gugli segítségét, valamit kedves blogos barátnőm Málna segítségét is alaposan.
Az első oldal amit találtam nagyon mulatságos volt, így hát tényleg eldöntöttem, én ezt az ételt már bizony megfőzöm.
Málnáltól is kaptam állandó instrukciókat, így aztán könnyű dolgom volt. :)

Hozzávalók : 1 kg előfőzött, felcsíkozott, mélyhűtött pacal, 3 fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 db babérlevél, őrölt köménymag, majoranna, só, bors, csípős paprika ( szárított),1-2 db paradicsom, 1 db paprika,15 dkg szalonna, fűszerpaprika.
Először kiolvasztottam a szalonnát, leszűrtem a zsírját, majd ebbe kezdtem el a felkockázott hagymát sütni. Amikor már eléggé megfonnyadt, rádobtam a fokhagymát, paprikát, paradicsomot és azokkal is még sütöttem pár percig. Ezt követően beletettem az előkészített pacalt, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepi. Nekem nincs kuktám, így lábasban főztem, jó sokáig. Közben online Málnától kaptam tippet, hogy dobjak bele egy kanalat az edénybe, gyorsabban puhul meg tőle a hús. Így is tettem, nem vitatkoztam, hiszen profitól tanácsot elfogadni jóóóóó. :) Amig főtt, közben fűszereztem és a végén a fűszerpaprikával is meghintettem. 4 óra főzési idő után jó ragadós lett, Málna szerint akkor jó.  Így lezártam alatta a gázt, bent hagytam az edénybe amig még magában "birizgálódott"- by Málna....aztán majd jól el lesz fogyasztva! :):)

vöröslencse leves

Amikor gesztenye blogján megláttam, tudtam ki kell próbálni! Kicsit váratott ugyan magára pár napig a megvalósítás, de végre elérkezett a pillanat.
Tegnap este megfőztem és mondhatom tényleg egy fantasztikus (ha nem is leves) egytálétel kerekedett belőle. A lencse ugyanis ennyi vízmennyiségtől úgy megduzzadt, hogy teljesen besűrüsödött, de nem bánom. Most olyan krémleves jellege van, bár nem turmixoltam össze.
Hozzávalók : 25 dkg vöröslencse, 0,5 l víz, 1 fej hagyma, olaj, 1 nagy sárgarépa, 2 kisebb  gyökér, só, bors, kakukkfű, babérlevél, mustár, tejföl.
A hagymát összevágva megfuttattam olajon, amig össze nem fonnyadt, amjd mehetett hozzá a vékonyra felkarikázott sárgarépa és gyökér is. Ezekkel pároltam még pár percig, hozzátettem a lencsét, azzal egy percig pirítottam, majd felöntöttem vízzel. Itt következett a fűszerezés, só, bors, babérlevél, kakukkfű. Amikor puhára főtt, átkevertem, akkor már látszott, igen sűrű leves lesz ez és belekevertem egy evőkanál dijoni mustárt. Még pár percig főztem vele, majd a 2 evőkanál tejföllel befejeztem a főzését. Amikor a tejfölt belekevertem már nem forraltam, csak egyszer hagytam felbugyogni. Petrezselyemleveleket szórtam bele, csak úgy rusztikusan és meglocsoltam csilis olívaolajjal.

2010. december 18., szombat

békönös gesztenyés töltött csibecomb

Hozzávalók : 5 darab ( létszámtól függő) egész csirkecomb, 4 db zsemle 3 dl tej, 1 fej hagyma
só, bors, 1 cs petrezselyemzöld, 1 tojás, 1 cs natur gesztenyemassza, 1 cs bacon, olaj. A combokat megtisztítom és fellazítom a bőrüket. Bedörzsölöm kevés sóval a combokat és félreteszem. A zsemléket a tejbe áztatom, közben megdinsztelek egy fej hagymát olajon. Amikor üvegesre sült, hozzáteszem a felázott és szétnyomkodott zsemléket, sózom, borsozom, belekeverem az apróra vágott petrezselyemzöldet és a gesztenyemasszát. Nagyon   fontos, hogy a gesztenyemassza ne a cukros változat legyen, mert az agyonvágja az egészet. Ezt a keveréket jól összedolgozom, majd egy kanál segítségével a csibecombok bőre alá töltöm. Hústűvel lezárom, vagy összevarom a nyílást. A combokat egymás mellé fektetem egy tepsiben, vagy más edényben aminek fedele van. Egy csomag bacon-nel betakarom a húst és irány a sütő. Én tepsiben szoktam sütni és alufóliával zárom le. 220 fokos sütőben 1 órán keresztül sütöm, aztán leveszem az alufóliát vagy fedelet, és még 20 percig pirítom.
Ezt követően a combokat kettévágom és így tálalom. Köretnek illik mellé a párolt rizs és a burgonya több változata is. Ma apró szemű krumpligolyókat sütöttem mellé.

2010. december 11., szombat

utolsó

OK ez az utolsó bonbon amit feltettem, mert már én is kissé egyhangúnak ítélem meg a blogom. :) Karácsonyváró angyalka tejszínes, ír viszki-krémlikőrös bonbonnal. :)

2010. december 10., péntek

kezdek belejönni :)

Miután agyongyakoroltam magam, most már ajándékba gyártok bonbonokat. :) Persze nem kéne őket összefogdosni és akkor nem lennének ujjlenyomatosak Ezek már meglepi ajándékként várják, hogy útra kelhessenek a célszemély felé. :)
A gömbölyű  receptje Bonbon Mániától van, a szivecskés pedig Praliné Paradicsomtól.

2010. december 8., szerda

most fehércsokis

Tegnap Edónál láttam, nagyon megtetszett ez a bonbon. Nekem teljesen karácsonyi hangulatot csinált. :)
Neki is láttam, este és tényleg arra a finom kapuccsinós ízre emlékeztet, amit úgy szerettem az egyik csokiban, még régebben. :)

A belinkelt oldalon le van írva a készítése, de azért ide is bemásolom.



Hozzávalók:


5 dkg fehér csokoládé
2 evőkanál főzött kapuccsinó (erős)

A bevonáshoz: 10 dkg fehér csokoládé
Elkészítése:

A bevonáshoz szánt csokit vízgőz fölött  felolvasztottam, majd kétszer kikentem vele a bonbonformát. Közben hűtőbe tettem, hogy megdermedjen a csokiréteg.
A töltelékhez felolvasztottam az 5 dkg csokoládét, majd hozzákevertem a főzött, erős  kapuccsinót
A töltelékkel megtöltöttem a bonbonformát, kevés helyet hagytam a lezáráshoz, majd hűtőszekrénybe tettem kb. 15 percre.
Nem kell teljesen megszilárdulnia, kissé folyósabb lesz.


A maradék olvasztott csokival befedtem a bonbonokat, majd egy éjszakás pihentetés után után kinyomtam őket a formából.

2010. december 2., csütörtök

káposztás kacsa á'la Málna

Ezért a csodás egytálételért, hálás köszönetem, a szakácsok gyöngyének, Málnának.
Egyszerűen elkészíthető és mégis fantasztikus végeredmény, ez az étel.
Hozzávalók : 80 dkg savanyúkáposzta ( azért ennyi, mert fehérborost vettem és ennyi volt a dobozban), 4 kacsacsomb, 1 nagy fej hagyma, só (vegeta), bors, borsikafű (csombor), babérlevél, fűszerpaprika, 3 gerezd fokhagyma.
Elkészítés : a káposzta felét szétterítettem a tepsi alján, rákarikáztam a hagyma felét, majd a besózott, borsozott kacsacombokat is ráfektettem, bőrös felükkel lefelé. Megszórtam fűszerpaprikával, borsikafűvel, és tettem mellé babérlevelet 2-3 db-ot, valamint 3 gerezd fokhagymát is. A hagyma másik felével betakartam, a tetjére került a káposzta többi része is. Felöntöttem annyi vízzel, ami épp ellepte, letakartam alufóliával, majd a sütőben lassan pároltam 4 órán át. Közben elmentem szaunázni Ettől a sütési módszertől, a hús leomlik a csontról. Ezután még 15 percig pirítottam fólia nélkül, légkeveréssel, 250 fokon. Ettől a bőre ropogósá vált, a káposzta pedig szép aranyszínűvé.
Holnap majd tejföl is kerül mellé. :)

dobjunk össze gyorsan valamit:)

Gyorsan, hamar, finomat.
Hozzávalók : 1 cs. friss leveles tészta, 1 nagy csomag virsli (10 db-os), 1 tojás, reszelt sajt

A leveles tésztát hosszanti irányban 10 csíkra vágom, majd feltekerem rézsutosan a virsli köré. Amikor kész, félbevágom, így 2 db kisebb tekercset kapok. Megkenem felvert tojással, megszórom reszelt sajttal ( lehet szezámmaggal, vagy durva borssal, vagy egész köménnyel is, ki mit szeret) majd sütőlemezre téve, 200 fokos sütőbe teszem, és 15-20 perc alatt készresütöm.

quesadilla

 Nagyon egyszerű és főleg gyors étel, akkor, ha már semmi más nem jut eszünkbe. Mexikói melegszendvics, sok sajttal, talán így tudnám jellemezni. Kell hozzá tortilla lap, legalább 2, bármilyen maradék husi, nekem most sült csirkecomb volt. Kell bele némi zöldség, általában hagyma, paprika, paradicsom, de lehet akármit is beletenni, ami van otthon és épp oszlásnak indult a hűtőben. :) Aztán a fő alkotóelem, a jó sok sajt, ami összetartja a szendvicsünket.
 Az aljára tettem az egyik tortilla lapot ( azért ilyen béndzsa, mert én sütöttem) aztán ráhalmoztam a sajtot, zöldségeket, husit, majd újra sajt és befedtem a másik tortillával. Kiolajozott v vajazott serpenyőben mindkét oldalán átsütöttem ( pár perc).
Tálalás után 4 részre vágtam, így helyes kis háromszögeket kaptam. :) Finom volt, máskor is csinálok. :)

utolért

...engem is a bonbon mánia. :)
Tettem pár kísérletet, meg be is szereztem hozzá pár kelléket, Málna segítségével...aztán majd karácsonykor pepecselek velük. :)
Most bezsebeltem a családom és a kollégák dicséretét ezekért a finomságokért, majd folyt köv. :)
A bonbonok így készültek, aztán a krém, amivel megtöltöttem őket, már saját alkotás.
Karamellás krém: 10 dkg fehér csoki, 5 kanál tejszín,3 dkg vaj, 2 tk karamellszirup
A tejszínt felforraltam, belekevertem a fehér csokit, hagytam elolvadni benne, majd a vajat is hozzátettem, a karamell sziruppal habosra kevertem, teljesen lehűtöttem, mielőtt beletöltöttem volna a csokiformákba.

Gesztenyés krém : 5 kanál tejszínt kemény habbá vertem, megolvasztottam 5 dkg fehér csokit mikróban, folyamatoan kevergetve, majd  hozzátettem 15 dkg finom gesztenyemasszát és 2 tk rumot. Az egészet nagyon homogénné kevertem, és beleforgattam a tejszínhabot. Ezzel a könnyű krémmel töltöttem meg a szivecskéket és lezártam a maradék csokival. Már nincs belőlük. :)

2010. november 28., vasárnap

kakaós gombóc

Gyerekkorom egyik nagy kedvence. Mi nem a szilvás ill. barackos gombócot kedveltük, hanem ezt a finom folyós csokis változatot. Az én gyerekeimnek is a kedvence lett és az unokáim is ( legalábbis Kolos) odáig van érte.
Gyors és egyszerű, bár Brigi szerint nem is annyira gyors.:)
Hozzávalók: személyenként 2 db burgonya, annyi kanál liszt ahány burgonya van, 1 v 2 egész tojás ( ez is mennyiségtől függ), só, kakaópor, cukor, olaj, zsemlemorzsa.
A krumplit megpucolom, majd felkockázom és megfőzöm sós vízben. Leszűröm, krumplinyomóval összetöröm és még forrón elkeverem a liszttel. Azért kell ezt még melegében elvégezni, mert később a krumpli nyúlós lesz, nem jó vele dolgozni. Az égési sérülések elkerülése miatt én kanállal dolgozok még ilyenkor. Belekeverem az egész tojást is, vagy tojásokat. Ebben megoszlanak a vélemények, van aki nem tesz a tésztába, én igen. Amint összeállt a tészta, kinyújtom, egyenlő négyzeteket vágok belőle, és megtöltöm kakaós cukor keverékével. Általában egy gombócba egy kávéskanállal teszek. Összefogom a tészták csücskét, megformálom a gombócokat, majd forrásban lévő sós vízben kifőzöm őket. Közben olajon zsemlemorzsát pirítok és a leszűrt gombócokat beleforgatom.

2010. november 27., szombat

bulira készülődve

 Sütöttem 2 adag csokis-mogyorós kekszet, gesztenye gyűjteményéből. A tegnap próbaképp sütött, elfogyott mára, így most 2 adaggal indítottam a biztonság kedvéért.
 Aztán sütöttem réteges tereptős pogácsát, erről az oldalról, mert lusta voltam elővenni a horváthilonát Jól el is felejtettem, hogy ezt a sokszor hajtogatott kelt tésztát nem szabad a legkisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatni hiába is guszta az olyan egypofára való mert úgy szétcsúszik sütés közben, mint annak a rendje. Nem baj, majd azért elfogy.
Befejezésképpen, szinte már mazochizmusból, csináltam a múltkori sajtos roló mintájára, sonkásat. Kaptam is egy jó kis receptet rá Málnától, de nem azt csináltam meg.  lehet jobban jártam volna Helyette kitaláltam egy saját tölteléket, na ezen még finomítani kell. Kissé lágy lett, bár lehet csak én voltam türelmetlen és nem vártam meg, amíg egészen kihűl és megszilárdul a belé kevert vaj. Kerestem egy elfogadható képet róla, bár ez is eléggé elborzasztó. "Tehetségesen" tudok ételeket fotózni, mi tagadás. :)

A töltelék hozzávalói:

20 dkg sonka ( apróra vágva), 2 tojás sárgája, 4 dkg liszt, 2 dl tej, 10 dkg vaj, 1 tubus majonéz, 2 ek torma ( vagy egy tubus majonézes torma), só, bors

A 2 tojás sárgájából, a tejből és lisztből sűrű  krémet főzünk. Még melegen belekeverjük a vajat, hogy homogén legyen, majd kihűtjük. Amikor kihűlt habosra keverjük, és hozzáadjuk a többi hozzávalót is. Az enyém kicsit langyos volt, így lágy lett a töltelék. Az a legjobb ha teljesen kihűtjük és úgy töltjük meg a rolókat vele, egy habzsák segítségével.

2010. november 22., hétfő

burrito

 Én, a bátor Vizicsibe, ma halált megvető bátorsággal nekiálltam életem első tortillájának, mivel eldöntöttem  burrito-t fogok csinálni. Méghozzá csilis babost. Úgyám!
 Nem igazán sikerült szép kerek formára nyújtanom, hol itt szakadt, hol ott, de legkinkább olyan alakzatot vett fel, amilyent ő akart.:)
 Aztán mégiscsak kerekedett belőlük valami. Sikerült meg is tölteni, és még finom is lett, nagyon. :)

Hozzávalók a tésztához ( 12 db-hoz) : 1 bögre sima liszt, 1 börge kukoricaliszt, 1 tk só, 1 tk sütőpor, 3-4 ek olaj ( vagy másféle zsiradék), 2/3 bögre víz. A hozzávalókat összegyúrtam, majd letakarva 15 percig pihentettem. Ezt követően 12 kisebb gombócot gyúrtam, és lisztezett deszkán igyekeztem kerek formára nyújtani, több-kevesebb sikerrel. :) Közben egy teflonserpenyőt felforrósítottam, és folyamatosan sütöttem a lepénykéket. A serpenyőbe nem kell zsiradék és addig kell sütni, amig fel nem hólyagosodik a tészta, aztán fordítani rajta és a másik odalát is megsütni. A felhasználásig, letakarva  tartottam, hogy ne száradjanak ki.
A csilis babot pedig így készítettem el. Amikor ez is elkészült, megtöltöttem a tortillákat. Aztán megpróbáltam felgöngyölni, háááát....:):) Mindenesetre a ronda, de finom kategóriában ez is indulhat bátran. :)

2010. november 20., szombat

perkelás

Mai ebédünk csibepörkölt kapros-túrós galuskával.

Hozzávalók: 1 egész tanyasi csibe ( v.tyúk), 2 nagy fej hagyma, zsiradék, só, fűszerpaprika, bors, 2 gerezd fokhagyma, 2 kisebb paradicsom, 1 zöld paprika.
A galuskához: 25 dkg túró, 2 egész tojás, annyi liszt amennyit felvesz, kevés só, apróra vágott friss kapor

Először a csibét bontottam szét alkatrészeire, majd lefejtettem a hájat a bőr alól. Ezt egy nagyon kevés vízzel odatettem kiolvadni, közben alaposan megmostam a szétszedett húst. Megpucoltam és apró kockákra vágtam 2 fej hagymát. A kiolvasztott zsírhoz adva, elkezdtem pirítani. Közben a 2 kis paradicsomot és a zöldpaprikát is összedaraboltam, hozzáadtam a hagymához. Amikor kissé üveges lett, a húst is hozzátettem, majd kevergettem kicsit, hogy megpörkölődjön. Ezt követően lefedtem az edényt és saját levében pároltam a húst addig, amig félig meg nem főtt. Ekkor adtam hozzá a 2 gerezd fokhagymát, a fűszerpaprikát, sót és borsot. Lefedve az edényt, puhára főztem.

A galuskához a hozzávalókat összekevertem, ( én ma kukoricaliszttel készítettem, de jó bármilyen liszt) kevés vizet adtam hozzá. Közben felforraltam a főzővizet, sóztam és egy evőkanállal beleszaggattam a galuskákat a forrágban lévő vízbe. Megvártam amig a gombócok feljönnek a víz tetejére, még ezt követően 5 percig főztem, majd leszűrtem. Szoktam a tésztához hozzákeverni 3-4 dkg olvasztott vajat, ma ezt elmulasztottam, így kevés olívaolajban megforgattam a galuskákat, hogy ne ragadjanak.

2010. november 17., szerda

sajtos roló

 Én ezt a fajta sós tésztát nagyon szeretem. Régebben sokszor lehetett kapni, mostanában erre mifelénk nem láttam. Épp ezért örültem meg annak, amikor a minap gesztenye blogjában rábukkantam. El is kezdtem olvasni a receptet, de aztán rájöttem arra, hogy nekem nincs ilyen formám, így neki sem állok ennek a tésztának. Írtam gesztenyének, ő pedig elment, vett nekem ilyent és még el is postázta, karácsonyi ajándékként. :) Akkora szíve van....
A receptet bemásolom tőle, mert ugyanígy csináltam. Legközelebb majd főzött sajtkrémet készítek, azzal is megpróbálom.

Hozzávalók: 1 csg friss, kinyújtott leveles tészta, 1 db sima tömlős camping sajt, 1 db zöldfűszeres tömlős camping sajt, 4 evőkanál mascarpone, kevés só (ha kell), őrölt bors, 15 dkg trappista sajt, 1 tojás sárgája.

Elkészítés: a tésztát kihajtjuk és 2 cm-es csíkokra vágjuk. A sütőformákat kevés olvasztott vajjal lekenjük és a csíkokat feltekerjük úgy, hogy kicsit fedjék egymást. A rolókat tojássárgájával lekenjük. Előmelegített sütőben kb. 170 fokon kb. 10-15 percig sütjük, vigyázni kell, nehogy megégjen. Hagyjuk kihűlni. Közben a sajtot lereszeljük, a tömlős sajtokat összekeverjük, ha kell sózhatjuk, egy kis őrölt borssal ízesítjük. A reszelt sajt felét is hozzátesszük, jól elkeverjük. A krémet habzsákba tesszük és a rolókat megtöltjük vele. A végét a reszelt sajtba nyomjuk

2010. november 6., szombat

gesztenye, gesztenyés sütije



A recept gesztenye blogjáról van. A fotók természetesen megint bénák, de az íze biztosan sirály. :)
Babapiskótás gesztenyemousse:

Hozzávalók: 1 csg babapiskóta (kb. 25-30 db), 10 dkg csokoládé, egy kiskanál olaj, csokoládáforgács a tetejére.

a krémhez: 50 dkg gesztenyemassza, 25 dkg mascarpone, 6 evőkanál baracklekvár, 5 dl tejszín, 2 evőkanál porcukor, 3-4 cl rum.

amibe a babapiskótát mártani kell: 2 dl tej, 1 evőkanál cukor, 2-3 cl rum.

Elkészítés: a csokoládát gőz fölött megolvasztjuk az olajjal és hagyjuk kicsit kihúlni. Annyi babapiskótát, amennyi a forma oldalának kirakásához kell, ferdén megmártjuk a csokiba és rácsra téve hagyjuk megdermedni. Az egyik csomag gesztenyemasszát összekeverjük a mascarponéval, a porcukorral, a rum felével és a maradék olvasztott csokival. A másik csomag gesztenyemasszát összekeverjük a maradék rummal, a baracklekvárral és a keményre vert tejszínnel. Egy közepes méretű gyümölcskenyér formát folpackkal kibélelünk és az oldalát kirakjuk a csokis piskótával. Ezután a baracklekváros, tejszínes krémet belesimítjuk.Annak a tetejére tesszük a másik gesztenyés krémet és a tejes szirupban megmártott piskótákat élire állitva hosszában lezárjuk a tetejét. A kilógó fóliával betakarjuk és kb. 2 órára hűtőbe tesszük. Tálaláskor tálra téve kivesszük a formából, óvatosan lehúzzuk a fólpackot róla és a tetejét megszórjuk csokoládé forgáccsal.

2010. november 3., szerda

marhapörkölt kapros-túrós galuskával

Marhapörkölt hozzávalói : 1 kg marhalábszár ( vagy nyak, esetleg comb) 2 nagy fej hagyma, 1 nagyobb, vagy 2 kisebb paradicsom, 1 paprika, só, bors, köménymag ( őrölt), fűszerpaprika, 2 gerezd fokhagyma, zsiradék, 2 dl vörösbor ( száraz, jó minőségű)
A húst megtisztítom, leszedek róla minden nem odaillő dolgot, felkockázom. A hagymákat összeaprítom, zsiradékon ( én ebben nem engedek, a pörköltet disznózsírral főzöm) üvegesre párolom, majd mehet rá a hús. Fehéredésig sütőm erős lángon, majd ezt követően már a saját levében párolódik tovább. Hozzáteszem a felkockázott paradicsomot és a kettévágott, kicsumázott paprikát is. Ezzel főzöm, időnként megkeverem, ha kell, kevés vizet öntök alá. Soha nem sokat egyszerre, hogy a szaftja mindig eléggé sűrű maradjon. Félidőben ( kb 1,5 óra múlva)  fűszerezem, só, bors, őrölt köménymag, fokhagyma, fűszerpaprika. (esetleg bele lehet ilyenkor dobni egy babérlevelet is, de azt egy idő múlva kiszedem, az intenzív íz miatt) Közben az elfőtt vizet apránként pótolom alatta. A főzés vége felé, amikor a hús már puha, de még nem eléggé omlós, felöntöm a 2 dl borral, majd ezt követően addig főzöm, amig újra szaftjára nem sűrösödik.
Nokeldi hozzávalói : 25 dkg túró, kb ugyanennyi liszt, 2-3 tojás ( nagyságuktól függően) só, egy csomag friss kapor, (vagy 1 tk szárított) 5 dkg olvasztott vaj, kevés olaj.
A hozzávalókat jól összekeverem, kidolgozom. A hagyományos nokedlitől eltérően,kissé masszívabb állagú tésztát kapunk. Én a nagyobb lyuku nokedliszaggatóval szoktam a forrásban lévő vízbe szaggatni, de lehet késsel is deszkáról darabolni, vagy kanállal nagyobb gombócokat szaggatni. Megvárom amig feljönnek a galuskák a víz tetejére, picit főzöm még, de nem sokáig, nehogy szétfőljön, majd leszűröm és kevés olajjal összekeverem, ne ragadjanak össze.

2010. november 2., kedd

csokis tallér - by gesztenye

Nálam kissé tehénlepényre hajaz, ez a minimum nyolcezer kalóriás finomság, amit gesztenyénél láttam.
Nagyon könnyű elkészíteni, csak fogalmam sincs mit kell csinálni, hogy olyan szép  formája maradjon. Nekem sülés közben elterült mint a Nagyalföld. :) Az íze viszont mesés. :) 
Lusta vagyok begépelni, így csak bemásolom.

Tripla csokis keksz Elif módra:

Hozzávalók: 1 pohár liszt (1 pohár = 2,5 dl), 1 csapott tk szódabikarbóna, 1 nagy csipet só, negyed pohár kakaópor (Holland cukrozatlan), 10 dkg vaj vagy margarin, fél pohár barna cukor, negyed pohár porcukor, 1 közepes nagyságú tojás, 1 kk vanília aroma, 1 csapott tk instant kávé (elhagyható, ill. növelhető a mennyisége - főzött kávéval helyettesíthető), 1 tábla fehér csokoládé (9-10 dkg), 1 tábla étcsokoládé (9-10 dkg).

Elkészítés: a kétféle cukrot a puha vajjal és a vanília aromával jó habosra kevertem, majd a tojással is jól kikevertem. Ezután tettem bele a kakaót, a kávét és a kétféle csokoládé darabokat. Ezzel is jól elkevertem. A szódabikarbónát, a csipet sót és a lisztet is jól összekevertem, majd a vajas masszához tettem és csak annyira kevertem össze, hogy összeálljon. A sütőt előmelegítettem 160 fokra. A masszából diónyi golyókat formáztam és sütőpapírral bélelt tepsire tettem, kellő távolságba (1 tesibe összesen 10 db-ot tettem), mert el fog terülni a sütés végére. A sütési idő kb. 12 perc volt nekem, majd kivettem és hagytam kihűlni. Amikor kihűlt a külső része kellően ropogós lesz, belül pedig puha. Ha valaki szereti ropogósabbra, akkor még lehet pár percig bent hagyni.

2010. november 1., hétfő

boszorkánypogácsa


Hozzávalók: 45 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 4 tojássárgája, 1 tojásfehérje, 25 dkg margarin, 1 citrom, 10 dkg dió, lekvár

A margarint habosra keverjük a porcukorral, beletesszük a citrom lereszelt héját és a kicsavart levét, majd a 4 tojás sárgáját és a legvégén, apránként a lisztet. Jól formázható tésztát kapunk. Diónyi darabokat formázunk a tésztából, majd egyenként a kissé felvert tojásfehérjébe mártjuk és utána a darabolt dióba. Sütőpapírra tesszük, ujjunkkal kis mélyedést nyomunk minden halom közepébe. Előmelegített 180 fokos sütőbe sütjük 20 percig. Világos, puha pogácsákat kapunk, aminek a közepébe egy - egy kanál levárt teszünk, ahogy kivesszük a sütőből. Én baracklekvárt és feketeribizli lekvárt használtam.

2010. szeptember 14., kedd

almarózsa süti

Gondaanyunál láttam, ő is másvalakinél..annyira megtetszett, hogy azonnal meg kellett sütnöm.
Az elején egészen könnyen ment. Nagyon szépek lettek a rózsák.
Aztán ez a dög sütő jól megégette az aljukat, a tetejük meg nem sült át rendesen. Azt hiszem ezt még gyakorolni kell. :) Azért elfogyott ám! :)

2010. szeptember 11., szombat

cobbler

A receptet ITT találtam.
Hozzávalók:50 dkg nektarin, 2 ek. barna nádcukor, 2 kk. őrölt fahéj, 25 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 dl tejszín, 5 dkg barna nádcukor, 1 db tojás, csipet só, fél csomag sütőpor,
és a tetejére is 2 ek. barna nádcukor

Elkészítése: A nektarinokat feldaraboljuk, összekeverjük a 2 ek. nádcukorral és a 2 kk. fahéjjal. A liszttel a feldarabolt vajjal elmorzsáljuk, majd az 5 dkg nádcukrot, a csipet sót és a fél csomag sütőport is hozzáadjuk. A 2 dl tejszínnel elkeverjük a tojást, és liszthez tesszük, alaposan összedolgozuk. A barack darabokat egy jénai aljára rakjuk, evőkanállal a tetejükre szaggatjuk a tésztát és megszórjuk a 2 ek. barna nádcukorral.Előmelegített sütőben kb. 40-45 percig sütjük 180 fokon. Hideg jégkrémmel tálaltam, 5 perc alatt elfogyott :)